Innentől kezdve talán ugyanarra lehet számítani, mint a fent említett meccsen. Óvatosabb játékra, megfontolt futballra, nagy biztonságra. Csak talán egy kicsivel jobb kivitelben. Mexikó együttesében rengeteg nagyon jó futballista szerepel, nem hiába jutottak ki simán a világbajnokságra. És azért a lengyeleknek sem kell panaszkodniuk, konkrétan ki merem mondani, hogy a VB legjobb csatára – most, hogy Benzema kiesett – náluk van, de a többi csapatrész miatt sincs okuk az elégedetlenségre. Tényleg úgy gondolom, ez a legfontosabb mérkőzés a két csapat számára. Szaúd-Arábiát verniük kell a továbbjutáshoz, Argentína ellen pedig bele van kalkulálva a vereség mindkét félnél. Ezért dönthet akár a második helyről ez a találkozó. Aztán persze lehet, hogy borul minden, amire számítottunk… Mindenesetre a fogadóirodák egy nagyon kiegyenlített meccsre számítanak.
Arra most sincs esély, hogy a legjobb szereplésüket lemásolják, 1970-ben és 1986-ban a negyeddöntőig jutottak. De legalább a nyolcaddöntőt reálisan megcélozhatják, ha pedig kijön számukra is a lépés, talán messzebb is gondolkozhatnak. A lengyel csapat még anno Paulo Sousával kezdte meg a selejtezőt, aztán jött Michniewicz, de azt ő sem tudta elérni, hogy Angliát megelőzzék, így jöhetett a pótselejtező, amit viszont sikerrel vett a csapat.
Mexikó vs Lengyelország: Menetrend, csatorna, élő adás, percről
13. Barátságos Mérkőzés lengyelország 0:1 mexico Barátságos Mérkőzés 2011. 09. 02. Barátságos Mérkőzés 1:1 1978. 06. 10. Világbajnokság 1978 3:1 Világbajnokság 1978 Lengyelország Czeslaw Michniewicz együttese a közelmúltban rendezett világbajnokságokat rendre elszúrta. Négy évvel ezelőtt simán estek ki a csoportjukból, nem csak az eredmény, de a játék is borzolta a kedélyeket a szurkolók körében.
Varázslatos Mexikó - Fehérvár Travel - HIVATALOS HONLAP
Ahol csak kicsivel másabbak a szorzók a győzelmekre, van, ahol ugyanannyi, általában 2. 80 körül van a mexikói és a lengyel siker is. A döntetlen pedig szintén közel van, 3. 00 sok helyen. A Mexikó – Lengyelország mérkőzés a háromesélyes találkozók iskolapéldája. Nehéz dolog lesz helyesen tippelni… Mexikó Mexikónak megvan az esélye arra, hogy ismét ott legyenek a legjobb tizenhat között. A keret adott, vannak nagyon jó játékosaik, mint Ochoa, Gallardo, Guardado, Álvarez vagy Hirving Lozano. Raúl Jiménezt is ide sorolnám, de a Wolverhampton csatára nem lépett pályára augusztus óta sérülés miatt. Ugyan elhozták magukkal, és a mexikói csapat utolsó felkészülési meccsén pályára is lépett, a kezdés mégsem tűnik valószínűnek. Nem csak a játékoskeret adott, hanem az edzői stáb is, Tata Martino egy sokat látott, tapasztalt edző, aki sikerre vezetheti a válogatottat.
Egyértelmű, hogy ez a csapat Robert Lewandowskira van kihegyezve, mindenki más csak epizódszereplő a 34 éves támadó mellett. Lengyelország kerete elég egyértelmű, nincs meglepetés. Két változást figyelhetünk meg, pontosabban két embert hiányolhatunk. Az egyik Jakub Moder, aki még tavaly sérült meg és azóta sem játszott, a másik Bartlomiej Dragowski, aki az utolsó bajnoki meccsén törte el a lábát, így kikerült a keretből, a helyét Kamil Grabara vette át. A lengyeleknek is volt egy felkészülési meccse a napokban, Chile együttesét verték Krzysztof Piatek góljával. A csatár nem valószínű, hogy kezdő lesz Swiderski, Lewa és Milik mellett, de látszik, hogy ha kell, akkor beugrik és hajt a csapatért.
Tegyük hozzá, annyira nem kedvelik a szurkolók, hiszen a csapat taktikát váltott, és az eddig látott játék ment a kukába. Egy sokkal inkább védekező felfogású, zártabb csapatot láthatnak most, amely eredményorientált, a játék minősége kevésbé számít. A selejtező sima ügy volt, a mexikói csapat második helyen zárta a sorozatot, Kanada csak a jobb gólkülönbsége miatt lett az első. A mexikói válogatottból nagyon fog hiányozni Jesus Tecatito Corona, a Sevilla szélsője, aki már a szezon eleje óta sérült, és nem is épült fel a tornára, nem kapott meghívót.
Szemben Jiménezzel, a csapat egyik legjobbjával, aki viszont nincs formában, mivel nem is igazán játszott az elmúlt hónapokban. És azóta, hogy súlyos sérülést szenvedett, elvesztette a gólérzékenységét is. A vezér a pályán Hirving Lozano lehet, a középpályáson Andrés Guardado és Edson Álvarez, tőlük lehet sokat várni. Egy stabilan a labdát őrző, biztos védekezésre berendezkedő mexikói válogatottat fogunk látni, és mivel ez a mérkőzés nagyon fontos, talán Martino még erre a defenzív játékra is rátesz egy lapáttal. Mexikó a felkészülést vesztes mérkőzéssel zárta, pár napja Svédország ellen játszottak, és kaptak ki 2-1-re.
MEX – POL | Előzetes és Fogadási Tippek - 2022. 11. 22. Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 21. *Számlanyitási ajánlat. Akár 15. 000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek. A bet365 fogadási krediteketad a feljogosító befizetése értékében (max. 15. 000 Ft). A kredit tét nem része a nyereménynek. Feltételek, időhatárok és kivételek. Számlanyitási ajánlat. Feltételek, időhatárok és kivételek. A C csoport második meccse már messze nem annyira egyértelmű, mint az első, amiről már beszéltünk. Mexikó és Lengyelország lesz az a két csapat, amely az előzetes esélyek alapján a második helyért fog küzdeni Argentína mögött. A helyzet tehát ugyanaz, mint a B csoportban, ahol már az első körben találkozik egymással az Egyesült Államok és Wales, akik a második hely legfőbb várományosai.
Mexikó-Lengyelország Fogadási Tipp és odds-ok 22.11.22